Interjú Koltay Annával és Turán Eszterrel a BP Underground dokumentumfilm rendezőivel
Már beszámoltunk róla, hogy elkészült a budapesti punk/hardcore színtér kialakulását bemutató dokumentumfilm. A BP Underground címet kapott alkotás kapcsán beszélgettünk egy kicsit a rendező hölgyekkel Koltay Annával és Turán Eszterrel.
RS: Honnan jött az ötlet, hogy pont a budapesti hardcore-punk kultúráról készítsetek filmet?
Eszter: Egy koncerten beszélgettünk Annával, ahol kiderült számunkra, hogy mindkettőnkben motoszkál egy ilyesmi tematikájú film ötlete. A lelkesedést tettek követték és másfél év kemény munka, aminek a BP Underground film az eredménye.
Anna: Régi vágyam volt egy ilyen sorozat. Az angol Fred Perry ruhacég 2012-ben készíttetett egy 6 részes sorozatot az angol szubkultúrákról… Don Letts filmrendező semmi mást nem csinált, mint hiteles arcok visszaemlékezéseivel és temérdek archív anyag feldolgozásával bemutatta a teddy boy, punk, a two-tone, a skinhead csoportokat, a mod-rocker ellentétet, az indie közeget. És egy egyből betalált nálam. Azóta motoszkált a fejemben, hogy nekünk miért nincs ilyenünk a saját szcénánkról?
RS: Számotokra mit jelent a hardcore-punk?
Anna: Amikor fiatal gimnazistaként a 2000-res évek elején rátaláltam a közegre, a Kultiplexbe, a Kék yukba, és a Süssfelnap-ba jártunk állandóan. Minden koncerten ott voltunk, ami épp soron következett. Minden csoport, aminek az ember tagja, hatással van rá… a család, az iskola, ha vallásos, a felekezete, ha sportol, az egyesülete. Akinek olyan fontos a zene és a koncertélmények, mint nekem, amik a mai napig sok mindenen átsegítenek, annak egyértelműen a közeg is ad valami pluszt. Nekem egyértelműen ez a légkör mutatta meg azt, hogy lehet máshogy gondolkodni, lehet egyedinek lenni, és hogy merjük felvállalni a tetteinket. És nem utolsó sorban sok barátot, jó kapcsolatokat hozott, amikhez a mai napig vissza tudok nyúlni.
Eszter: 13-14 évesen minden ellen lázadtam, szegény szüleim tudnának mesélni, eléggé vad tinédzser voltam. A kiabálós zenékkel nagyon tudtam azonosulni, merthogy dühös voltam a világra! Aztán kissé megszelídültem és leginkább a melankolikusabb, de ugyanakkor vad zenékben találtam meg igazán önmagam olyanokban, amikben érezhető amúgy a punk hatás. Nekem egyértelműen a lázadást jelenti ez a műfaj és azt, hogy soha ne álljunk be a sorba és váljunk unalmas kispolgárokká és mindent mindig kérdőjelezzünk meg.
RS: Milyen előkészítő munkát igényelt a film?
Anna: Sorozatnak szánjuk mi is a BP undergroundot. Azért kezdtük a hardcore tematikával, mert ehhez kapcsolódtunk a legszorosabban Eszterrel, és az alanyaink egyből igent mondtak a felkérésre. Nekem hatalmas élmény volt azokkal az interjúalanyokkal való találkozás, akiket korábban személyesen nem ismertem… Riger Janiékkal vagy Tizedessel. Óriási formák.
RS: Akadtak nehézségeitek a készítése közben?
Eszter: Elutasították a pályázati anyagunkat kétszer és nem kaptunk pénzt sehonnan. Két választásunk volt: vagy feladjuk az egészet, vagy önerőből leforgatjuk. Mivel mindketten filmes/tv-s szakemberek vagyunk Annával, ezért össze tudtuk tenni temérdek szívesség kéréssel a filmet. Majdnem mindenki ingyen, vagy nagyon kevés pénzért dolgozott a stábból. Az underground szubkultúrák iránti lelkesedésünk viszont határtalan volt, ami átragadt másokra is, ezért volt, aki főcím zenét adott, volt, aki megtervezte az arculatot és olyan is volt, aki pl. a leukémiás Jancsics Dáviddal felvette az interjúnkat New Yorkban. Mindezt mindenki ingyen, szívességből tette, Csodálatos munkafolyamat volt..
Anna: A finanszírozás hiánya volt az egyetlen dolog, ami egy pár hónapra megakasztott minket. Azt tudni kell, hogy nulla támogatásból készítettük a BP undergroundot, önerőből. Hatalmas köszönet illeti azokat, akik első szóra önkéntesen jöttek nekünk dolgozni, vagy egy jó szóval segítették a továbblendülést. Egyébként Eszterrel mind a ketten elszántak és maximalisták is vagyunk, az ő filmes tapasztalta és az én szerkesztő-riporteri tudásom összefésülődött. Ez a két energia nagyon jól összeadódott a munkafolyamatban, egymást felerősítve haladtunk.
RS: Milyen szempontok alapján választottátok ki a zenekarokat, illetve szereplőket?
Anna: Egy ilyen mozinál lehetetlen a tejesség igényével válogatni. Eleve úgy ültünk le megírni a szinopszist, hogy mik azok a legfontosabb zenekarok, helyek, jelenségek, amiket a hitelesség miatt nem hagyhatunk ki. Ilyen volt a Tizedes, vagy Rupaszov Tamás. Utána a legfontosabb zenekarokat gondoltuk végig… A korai időkből a Leukémia, vagy a Dawncore és Newborn a második hullámból. És szerettünk volna harmadik generációs hardcore szcénából is, így kerültek be a Bridge to solace vagy a The Idoru emberei. Hazudnánk, ha nem vezéreltek volna személyes, szubjektív döntések is, de az első vezérelv a hitelesség volt.
Eszter: Az ív az volt, hogy mi történt a 90-es 2000-es években, illetve visszatekintettünk a 80-as évekre kicsit. Nyilván voltak mindkettőnk számára meghatározó emberek/helyek/zenekarok, de konzultáltunk többekkel is a témában, hogy minél teljesebb képet fessünk a saját személyes kötődéseken túl… Volt azért egy szubjektív szűrő, ezt hívják rendezői elvnek…
RS: Volt, akit szeretettetek volna, hogy szerepeljen a filmban, azonban ő mégsem vállalta?
Anna: Őszintén és boldogan mondhatom, hogy ilyen szereplőnk nem volt.
RS: Mi alapján döntöttétek el, hogy minek kell feltétlen benne lennie a filmben?
Eszter: Összeállítottuk a témaköröket és ezek köré csoportosítottuk a megszólalókat. Kitaláltuk a film felépítését több órás fröccsözéssel/fröccsözésekkel kísérve. Én kicsit korábban voltam kapcsolatban a színtérrel, Anna később. Tehát abszolút tudtunk egymásnak is újat mutatni/mondani annak ellenére, hogy nyilván van átfedés. Például míg nekem a Total Car volt a minden, addig az Anna a Kultiba ért oda…
Anna: Az is szempont volt, hogy visszaadjuk a kor hangulatát. Úgy álltunk neki, hogy ez egy kordokumentum legyen, amit ugyanúgy megért a laikus néző, mint az, aki részese volt. A rendszerváltás körüli és a kilencvenes évekbeli Magyarország korszellemét mutatjuk be, így megérti a néző, milyen korban, milyen motivációk vezérelték ezeket a srácokat, hogy zenekart alapítsanak és dühösen kiüvöltsék magunkból a gondjaikat.
RS: Maradtak ki jelenetek a filmből?
Eszter: Rengeteg minden, majd egyszer összevágunk egy Tizi, Riger best of-ot
Anna: Haha hát igen… Amikor a Dürer pincében forgattunk Tizedes birodalmában, Tizivel, Riger Janival és Madár Andrissal egy közös interjút csináltunk. Ahogy ment előre az idő egyre több sör fogyott… no és egyre jobb sztorik jöttek elő, megindítóak és hihetetlen viccesek is…
RS: Utólag máshogy csinálnátok bármit is?
Eszter: Nagyon nehéz 52 percbe beleférni.. Sok mindent nem tudnánk máshogy csinálni. Hívtunk volna pl. több lányt, de nem találtunk a szcénából..a maiak közül esetleg mondjuk egy Rákosival, vagy egy Gábor Gábors-al bevághattunk volna valami rövidet..
Anna: Talán több sztorit, több anekdotát még lehetett volna belevinni, de akkor valamelyik blokkot ki kellett volna hagyni. Azért meg szintén vérezne a szívem vagy éppen a sokszínűsége veszne el.
RS: Milyen érzés volt, amikor elkészült a film?
Anna: Eufórikus. Azt hiszem még mindig tart ez a mámoros érzés… nagyon nagy szeretettel csináltuk, és nagy erőt ad, hogy ilyen sokan vagytok kíváncsiak rá.
Eszter: Hihetetlen, teljes transzban voltunk, hogy milyen lesz a fogadtatás, nagyon izgultunk. Ez mindkettőnk rendezői debütálása, hisz én alapvetően producer vagyok, Anna pedig TV-s műsorvezető, szerkesztő.
RS: Tartottatok tesztvetítést a haveroknak?
Eszter: Július 4-én a Toldiban a premieren látták, előtte csak 2-3 ember..Direkt nem akartunk előtte semmit.
Anna: Volt azért két figura, az egyik a szcéna képviselője, a másik olyan személy volt, aki filmes közegből jön, de nem volt része a szubkultúrának. Ez azért volt fontos, hogy vajon érthető-e a külső szemlélőként is. De szerencsére nem kötöttek bele semmibe 🙂
RS: A filmbemutatón, hogy éreztétek magatokat?
Anna: Eufórikus. Sokkal nagyobb érdeklődés övezte, mint amire számítottunk. A bemutatóval rendezvényszervezői feladataink is voltak, hiszen ez egy nagy ünnep volt, koncertekkel egybekötve. Izgultunk, hogy minden a helyén legyen. Amikor megláttuk a vásznon nagyban a kis gyerekünket… bevallom elérzékenyültünk.
Eszter: Az egyik legjobb estém volt valaha.. Nagyon érzelmesre sikeredett…
RS: Ti, hogy látjátok az underground jelenlegi helyzetét, illetve a jövőjét?
Eszter: Azt gondolom az ellen, vagy alternatív kultúra/művészet, vagy nem a fősodor mindig rendkívül izgi. Most újra van „kultúrpolitika”, amit fentről próbálnak irányítani., ami egy teljes nonszensz. Tehát rendkívül aktuális most is az underground bár az underground és a main stream keveredik, gondoljunk csak a hipszterekre..
Anna: Rengeteg fiatal feltörekvő banda van, annak ellenére, hogy most egyáltalán nem „trendi” a kemény zene. Már én is az internet korában találtam rá a bandákra, anno a Myspacen keresztül, szóval nem gondolnám, hogy az internet térnyerése megöli a szubkultúrákat. Átalakítja csupán, könnyebb egymásra találni. És jó azt is látni, hogy vannak olyan új klubok, mint a Robot, akik felvállaltam a rockzenét preferálják. Nehéz a helyzet, de egyáltalán nem reménytelen.
RS: Mondanátok három olyan zenekart, aki még nem annyira ismert az undergroundban, de érdemes lenne árjuk oda figyelni?
Eszter: Nem hardcore-punk stílusban, de AMOEBA
Anna: The Devil’s trade, PMA, Poison Alley
RS: Adja magát a kérdés: lesz folytatás?
Eszter: Hajjajj!!! Már dolgozunk rajta, úgy tűnik a visszajelzésekből, hogy eléggé betalált a téma…
Anna: Lesz hát! Még a punk/hardcore tematikának sem engedjük el a kezét, visszük filmes fesztiválokra, utána pedig azon dolgozunk majd, hogy minél több helyre, vidékre is eljusson. Még nem árulhatom el, hogy melyik stílusról, de már elkezdtünk dolgozni a következőn… Nem állunk meg! 🙂
FOTÓK: Fejér Bernadett és Gordon Eszter
2017. július 13. –