About the Hungarian hardcore/punk scene – shockmagazin.hu

Hiánypótló dokumentumfilmet készített a magyar punk/hardcore-szcénáról Koltay Anna és Turán Eszter. A BP Underground a legendás zenekaroktól a kultikus helyek bemutatásán keresztül a közvetített üzenetig kalauzol.

0620hc

A mai napig meghatározza a Koltay Anna – Turán Eszter rendezőpáros tagjainak gondolkodásmódját az az inspiratív közeg, amelyben felnőttek, ezért a bemutatás mellett a most készített film egyfajta tisztelgés a város underground szubkultúrái előtt. Mindkét alkotó szorosan kötődött különböző underground mozgalmakhoz ebből született ez a film, amely remélhetőleg egy sorozat első darabja. Turán Eszter a Moviebar Productions filmgyártó cég alapítója és producere, Koltay Anna pedig az M5 csatorna kulturális szerkesztője és műsorvezetője.

Az 1989 utáni hazai underground közeg irányzatairól még nem született részletes és átfogó dokumentumfilm. A vasfüggöny leomlása után a nyugati hatások táptalajra találtak, a ’90-es években sok zenei irányzat élte fénykorát, a hip-hop, az elektronikus zene, a ska, a grunge és a rockabilly mellett is számos fontos zenekart tette le a voksát. A BP Underground az egyik legkeményebb műfajt, a szókimondó és erősen társadalomkritikus magyar hardcore/punk szubkultúrát járja körül. A BP Underground a magyar hardcore/punk társadalmi hatása mellett a közösségépítő erejét is bemutatja, illetve azt, hogy maga Budapest milyen szerepet játszott ennek a kialakulásában. A film a szubkultúra meghatározó figuráin keresztül kalauzolja el a nézőt az adott csoport legjobb zenekaraitól a közvetített üzenetig, az ikonikus lemezbolttól a kultikus kocsmáig, a ’80-as évek végétől a 2000-es évekig. Pont, mint egy nagyvárosi szafariban.

A film megidézi a szcéna kialakulását, olyan kultikus arcok visszaemlékezéseinek segítségével, mint Tizedes, a Marina Revüe, a Bandanas és a Tizedes meg a többiek legendás zenésze, a Böiler-es Riger Jani és Madár Andris, Rupaszov Tamás, a Trottel Records alapítója, Jancsics Dávid korrupciókutató szociológus, a Leukémia zenekar tagja, vagy Uj Péter újságíró. Megszólalnak a hazai hardcore második hullámának népszerű zenekarainak, a Dawncore és a Newborn egykori tagjai: Soós Balázs, Fellegi Ádám, Jakab Zoltán, Szalkai Tibor, a Burning Inside zenekarból Török Attila, a Blind Myselfes Tóth Gergő, a Pannonia Allstars Ska Orchestra-ból Tóth Kristóf KRSA. Mesél a szubkultúrához fűződő viszonyáról a The Idoruból ismert Bödecs András, a Shellbeach-ből Somló Pali, a Bridge to Solace-ből Szollár Bálint és Kuttner Tamás, valamint Pándi Balázs újságíró és dobos és Oltai Kata művészettörténész. Egy-egy villanásra a két rendező is megszólal a műfajhoz való személyes kötődéséről. A ’90-es és 2000-res évek kultikus helyeit is megidézik: a filmben bemutatják, hogyan is nézett ki egy buli a Total Carban a Nyugatinál, a Mover lemezboltban az Operánál, vagy a Kinizsi utcai Kultiplexben. Megtudjuk hogyan kapcsolódott a Moszkva tér a hazai hardcore szcénába és hol voltak a városi csomópontok.

A film operatőre Bálint Dániel, Rónai Domokos és Kóródi Dániel. A főcímzenét Rendben Man, azaz Felcser Máté jegyzi. A New York-i felvételekben Éder Krisztián segédkezett. A grafika Blik Dániel érdeme, a vágók Pálfalvi Réka és Várfoki Zoltán Zoulu. A filmet a Moviebar Productions gyártotta. A BP Underground premierje a Toldi klubban lesz, július 4-én, este 22:00-től. A vetítés után a filmben szereplő zenekarok közül több mini koncertet ad, fellép a Ghostchant, a Böiler és a ShellBeach, DJ-zik Pándi B.

2017. június 20. kedd, 07:52 Shock!
Link a teljes cikkhez

Pages
CATEGORIES