Az underground szubkultúra a 80-as években fontos rendszerellenes megnyilvánulási formává vált a kommunista kultúrpolitika keretein kívül. Kevesebb szó esik arról, hogy a rendszerváltás utáni időszakban hogyan és mivé formálódott a budapesti underground. BP Underground címmel a 90-es és 2000-es évek földalatti zenei szubkultúráiról készül dokumentumfilm-sorozat, amelynek első, a hardcore-punk irányzatot bemutató része után a hiphop és a rock is témája lesz. Turán Eszter producer-rendezővel beszélgettünk. A film ugyanezen az oldalon megtekinthető.
hvg.hu: Hogy merült fel a BP Underground sorozat ötlete bennetek?
Turán Eszter: Kiskoromtól kezdve nagyon érdekel a zene, mélyen átéltem és komolyan vettem a különböző zenei szubkultúrákhoz való tartozást egyes életszakaszaimban. A budapesti underground zenei életben szocializálódtam részben, így ez is szerves része az identitásomnak. Pár éve felmerült bennem, hogy utánamegyek, kinek mit jelentett például az egykori Totalcar nevű hely, ahová 15-16 évesen jártam, és ami meghatározó volt a személyiségfejlődésemben.
Aztán találkoztam Koltay Annával, akit hasonló kérdések foglalkoztattak, így közösen folytattuk az ötletelést, gondolkozást. Saját lázadásunk feltérképezése, megfejtése érdekelt mindkettőnket, illetve az, hogy a fiatalok számára miért olyan fontosak a különböző szubkultúrák, miért vettük vajon mi is olyan komolyan annak idején? Mi a 90-es és 2000-es évek felé fordultuk: milyen volt tinédzsernek lenni Budapesten a szocializmus utáni, már szabad világban? A kontextust és az előzményeket éppúgy bemutatjuk, de a hangsúly a rendszerváltás utánra esik. Azt hiszem, mostanra érett meg bennem az a kérdés is, hogy miért vagyok a filmes pályán, mit közvetítek a világnak, amellett, hogy mint producer mindig szerves része voltam az alkotófolyamatoknak, rendezőként is szerettem volna megszólalni.
Már beleszülettünk majdnem az úgymond „szabad világba”, mégis, sokan csalódottak voltak, hogy nem jött el a jobb világ, nincs tobleronéből a kerítés, nem lettünk minimum Ausztria egy perc alatt. Én a lehetőségekre és az útkeresésre emlékszem, fogalmam sem volt, mit csináljak, nagy volt rajtam a nyomás, hogy legyek valaki, hisz otthon ezt láttam. Aztán tanulhattam már a 90-es évek végén külföldön, kinyílt a világ.
A hc-punk közeget közelről, de kívülről szemléltem, én inkább depresszíven éltem meg sok mindent mint teenager, míg a hc-punk barátaim nagyon frusztráltak és dühösek voltak, amit nem teljesen értettem, és mindig érdekelt, ők miért ennyire mérgesek a világra? Ugyanakkor volt csomó közös élmény: a Totalcarban együtt őrjöngtünk, vagy épp ismertünk meg új zenéket, vagy akár a Beastie Boys-koncert, ahol majdnem minden szubkultúra képviselője jelen volt 1994-ben, ami akkor kuriózum volt, hisz alig jöttek aktuális zenekarok felénk.
hvg.hu: Mennyi ideig tartott megszervezni, felkutatni a szereplőket, nyitottak voltak az ötletre?T. E.: Eredetileg is sorozatot terveztünk, inkább az volt a kérdés, mivel kezdjünk. Annával mindkettőnknek több szubkultúra is fontos volt. Annával a punk-rock szcéna volt a metszéspont. Mindketten úgy gondoltuk, hogy ennek a színtérnek a definiálása nagyon jól reflektál mindarra, ami a BP Undergroundsorozat lényege lenne: kik lázadnak/lázadtak és mi ellen? Mitől sajátosan budapesti egy szubkultúra? Kire, mire voltak dühösek ennek a generációnak a tagjai akkor? A társadalomkritikusság kiemelése, a mainstreamellenesség, a zenekarok szociológiai háttere: ezek fontos kérdésként merültek fel bennünk. Azt éreztük, hogy attól lesz jó a sorozat, ha érezhető a személyes kötődésünk, és a város iránti rajongásunk is. Hiszünk abban, hogy az underground az egyetemes kultúra része, ne definiálja és mondja meg senki, hogy mi a jó zene, mi a jó irány, mi a követendő példa, inkább találja meg mindenki a saját kedvenceket. Ebben a városban rengeteg érték született, születik, aminek nincs nagyon csatornája, nem kap teret. Az is kérdés volt bennünk, hogy vajon kikké váltak azok az emberek, akik egy-egy szubkultúrához, csoporthoz tartoztak. Ez egy életre szóló kötelék volt vajon?
Az első, a hardcore-punkról szóló részt fantasztikus volt készíteni. Az ikonikus arcok, zenekarok és helyek bemutatásán túl beszélünk a fontos lemezboltról, az egyik első tetoválószalonról a városban, vagy a legfontosabb próbateremről, próbáltuk feltérképezni honnan jöttek Budapesten belül a punk- és a hardcore-szcéna tagjai. Egyáltalán, mi az, hogy punk, és mi az, hogy hardcore? Mi a különbség a két stílus között, és hol kapcsolódnak? Hol voltak a találkozóhelyek? Ki hová járt szórakozni, milyen koncertre?
Tizedes, azaz Márton Attila, aki a magyar punk keresztapja, Rupaszov Tamás, a Trottel zenekar és Trottel Records feje, Madár Andris és Riger Jani, akik a Böiler zenekar tagjai, Jakab Zoli a Newbornból és BTS-ből és Soós Balázs a Dawncore-ból voltak legfőbb segítségeink, velük térképeztük fel, hogy honnan indult a mozgalom. Fontos szerepet kap a filmben Jancsics Dávid, aki a Leukémia zenekar tagja volt, és ma elismert szociológus és korrupciókutató, vagy Uj Péter és Pándi Balázs újságírók. Olyan helyeket is említünk, mint a Kultiplex vagy a Süss Fel Nap, amelyek már a 2000-es években voltak meghatározóak.
hvg.hu: A film a múltra fókuszál, be tudtak-e illeszkedni a társadalomba az egykori punkok?
T. E.: Próbáltuk a legmeghatározóbb arcokat leültetni a kameránk elé. Szerintem Jancsics Dávid csodálatos példa arra, ahogy a múlt beépül a jelenbe, és valaki továbbviszi azt, amit egy közegtől kapott. Nem hiszem, hogy véletlen, hogy korrupciókutató lett punkzenészből… Soós Balázs és Jakab Zoli jelentős koncertpromóterek, és formálják az underground közeget, szó szerint, évtizedek óta azokat hozzák ide, akikért egykor rajongtak, és más műfajokból is rengeteg előadót. Tizi most is aktív, és zenekaroknak segít, próbahellyel, koncertekkel, kiadóval. A Böiler próbál, a Rupaszov retrospektív lemezválogatást adott ki a magyar punk hőskorából, az Oltai Kata ebben a témában kiállítást szervez, a Pándi aktívan zenél, és ilyen tematikájú cikkek is jelennek meg tőle.
hvg.hu: Ez egy elég maszkulin közeg, a filmben nem is nagyon szerepelnek csajok, voltak egyáltalán zenész nők ebben az időszakban?
T. E.: A hc-punk közegben nem nagyon voltak aktív női szereplők. Utólag jutott eszünkbe egy lány, Ágota, aki ismertebb arca volt a szcénának, bár ő sem zenélt. Sajnálom, hogy őt nem kérdeztük meg, a további részekben kifejezetten célunk, hogy az adott irányzat női képviselőit megszólaltassuk. A hiphopban ez könnyebb lesz..
hvg.hu: Hogyan forgattátok, mi volt a legnehezebb?
T. E.: Az első filmet saját finanszírozásban készítettük, ami nem volt könnyű. Pénz nélkül nehéz filmet forgatni, de támogatott a saját cégem másik producere Trepper Viki, és mi megfinanszíroztuk, illetve Anna és én is rengeteg szívességet kértünk emberektől. Emellett nehéz volt időt találnunk rá mindkettőnknek, Anna közben televíziós újságíróként dolgozik. A második résznél már más a helyzet, már nem önerőből finanszírozzuk, a Filmjus támogat minket, és az első rész sikerére alapozva közösségi kampányt is indítottunk a folytatáshoz, illetve úgy tűnik, hogy a Hangfoglaló program is beszáll, ami fantasztikus hír nekünk.
hvg.hu Milyen volt a film fogadtatása?
T. E.: Nem fértek be az emberek a Toldiba a premierre. Megható volt. Egyik legjobb estém valaha, és Anna nevében is beszélhetek, azt hiszem. Egy hétig ment az Indexen, most újra meg lehet nézni a film honlapján. Cikkek születtek, tévéinterjúk készültek, találkozókra hívtak minket, vetítéseket szerveztek a filmnek, őszintén szólva ekkora érdeklődésre nem is számítottunk. A Rockmaraton nevű fesztiválon elneveztek egy színpadot rólunk BP Underground színpadnak. Úgy tűnik, teremtettünk egy brandet. Fesztiváloztatjuk, bejutottunk a Courage és Parevo fesztiválok versenyprogramjába, és négy európai városban vetítik majd a filmet. Tárgyalunk több nagy szolgáltatóval és csatornával is.
hvg.hu: A következő rész tartalmából…
T. E.: A hiphop-részhez forgattunk már többekkel, például Senával kezdtük, aztán Saiiddal és DJ Frequenttel az AKPH-ból, Benskyvel Az Árral Szembenből, Fatimával a Fekete Vonatból, vagy Azával a Kilakikitt képviseletében interjúztunk. Az Animal Cannibals a volt Pecsánál meséltek nekünk többek között a Fila Rap Jamről is. A hiphop után pedig belevágunk a szintén nagyon izgalmas rock témakörbe.
hvg.hu: Producerként mivel foglalkozol most?
T. E.: Első nagyjátékfilmtervünket fejlesztjük a Filmalap segítségével. Édesapámmal, Turán Róberttel (aki drámaíró és dramaturg) közösen írtunk egy filmnovellát, ez alapján Esztergályos Krisztina és Kerékgyártó Yvonne dolgozik velünk egy forgatókönyvön, amely Rotschild Klára életéről szól majd. Szerintünk Rothschild Klára a magyar Coco Chanel, és még nem készült film a szocialista glam világáról. Ebben segít nekem a producer és alkotótárs Nedeczky Dóra.
Mindeközben Los Angelesben is próbálom megvetni a lábamat. Az akcentusom már nem érdekel, a friss magyar filmes sikerek pedig, úgy érzem, kifejezetten jót tesznek a fogadtatásomnak. Vannak amerikai filmes terveim is, ismerkedem az ottani rendszerrel. Az első amerikai filmtervemen dolgozom, ami, talán nem véletlenül, szintén zenei témájú, és el sem hiszem, hogy ezzel foglalkozhatok… De decemberben folytatjuk tovább itthon a BP Underground második részét.